A “zacskós levesek” témáról mindenkinek meg van a véleménye, annak ellenére, hogy kevesen tudják ténylegesen mi van a zacskóban.
Amikor nagyjából a 90-as évek elején megjelentek a boltokban a különböző félkész élelmiszerek, még az újdonság pozitív varázsa lengte őket körbe, a néhány éve beköszöntött gasztroforradalommal azonban nagyot változott a hangulat: “Műanyag kaja”, “Ami 10 perc alatt elkészül, az annyit is ér”, “Sose látott valódi élelmiszert”: nagyjából erre a vonulatra fűzhetők fel a mostanság domináns vélemények.
Az természetesen üdvözlendő, hogy egyre nagyobb a fogyasztói tudatosság, egyre többen figyelnek arra oda, hogy mit esznek, ám ahogy az élet más területein, itt sem minden fekete vagy fehér. Egyrészt a piacon megvásárolt ételekkel kapcsolatban sem lehetünk 100%-ig biztosak abban, hogy ezek friss és bio alapanyagok, másrészt a feldolgozott élelmiszerek is készülhetnek jó minőségű összetevőkből.
A lényeg tehát nem annak a megállapítása, hogy a zacskós kaja “jó, vagy rossz”, hanem inkább az, amikor (akár időhiány miatt) félkész ételt eszünk, tisztában legyünk vele, hogy ami a zacskóban van, az milyen tápértékkel bír.
Tartósítószerek? Ízfokozók? E-számok?
Természetesen voltak nekem is jócskán fenntartásaim a témával kapcsolatban, de miután megnéztem mi történik pontosan a Maggi prievidzai (szlovákai) gyárában, már azt mondom, hogy a fenntartások inkább a téma részletes ismeretéből adódtak. A lenti videóban természetesen benne van minden, de annak aki nem akar ( vagy épp nem tud) videózni, annak próbálom röviden leírni a tapasztalataimat.
Ha egyetlen szóban kellene összefoglalni a lényeget, akkor az a dehidratálás, avagy a vízelvonás lenne. Azért ugyanis, hogy az alapanyagok hosszú ideig megőrizzék a minőségüket, elvonják belőlük a vizet. (Ezt a vizet pótoljuk vissza az ételek készítésénél).
Azért, hogy el is férjenek a zacskóban, általában apró kockára vágják, vagy porítják az alapanyagokat. A legtöbbeknek egyébként talán épp a zacskóban lévő por a legggyanúsabb összetevő, pedig ez nagy részben fűszer (például pirospaprika, kurkuma), de a különböző sajtok is porított formában kerülnek a tasakba.
A legnagyobb megdöbbenés a húsokkal kapcsolatban ért. Ha veszünk például egy Maggi Dörgicsei csibelevest, akkor apró granulátumokat találunk hús gyanánt a tasakban. Ezekről elsőre talán mindenkinek kreatív élelmiszeripari mérnökök kísérletei jutnak az eszébe, mint a színhús, pedig a koncepció itt sem nagyon más, mint a sajt vagy épp a zöldségek esetében. Megérkezik egészben a konyhakész, fagyasztott csirke, megfőzik, kicsontozzák, pépesítik, majd a masszát keresztülpasszírozzák egy krumplinyomóhoz hasonló szerkezeten, a keletkezett granulátumot pedig megszárítják. (videón látványosabb, mint elmesélve)
Tartósítószer tehát nincs, nem is kell, hisz az élelmiszerek egyik legősibb hőkezelésen alapuló tartósítási módja a szárítás.
A tartósítószerek mellett a korábban már említett gasztroforradalom egyik leggyűlöltebb ellensége lett a nátrium-glutamát is, mondván, hogy a nagy élelmiszeripari konszernek ezzel az ízfokozóval túrbózzák fel silány minőségű ételeiket.
Tény, hogy a nátrium-glutamátot (avagy az msg-t) az élelmiszeripar számos területén használják az ételek ízének javítására, ám az is tény, hogy a vegyület természetes formában például a paradicsomban és az anyatejben is megtalálható. Mindezek mellett az utóbbi években kifejezetten trendnek tekinthető, hogy – főként a közvélemény nyomására – a gyártók folyamatosan csökkentik a nátrium-glutamát mennyiségét az ételekben.
Hogyan készül?
Ennyi bevezetőnek, itt pedig megtaláljátok a Hogyan készül? videót, amiben benne van, hogy miért jó, ha fagyasztva szárítással vagy liofilizálással tartósítják a zöldségeket, hogyan készülnek a tasakba kerülő húsgolyók és az is, hogyan tesztelik-fejlesztik a bevezetés előtt álló ízverziókat a Magginál.
Ha szereted a Hogyan készül? tartalmakat, kövess a Facebookon, az Instagramon és a Youtubeon is.
/Ez egy, a Nestlé által szponzorált poszt/
Gyetván Csaba blogja 