A tűz egy millió éve jelent meg az ember életében, de a tűzgyújtással sokáig hadilábon álltunk, mígnem jött Irinyi János – ez a zanzásított, erősen magyarosra szabott verzió, a valódi történet ennél azért összetettebb.
Az ősember kezdetben félt a tűztől, majd mikor rájött, hogy az állatok húsa sütve ízletesebb, megpróbálta “megszelidíteni”, uralni a tüzet. Először csak a villámcsapások után fellobbant erdőtüzek maradványát igyekezett életben tartani, aztán kipattant a fejéből a szikra, hogy kovakőről is lehet szikrát pattintani.
A tűz nagy kincs volt, a sült hús kérdésen túl azért is, mert távol tartotta a vadállatokat és meleget adott. Éppen ezért az egyes emberi közösségeken belül sokáig fontos feladatkör volt a tűz őrzése.
Csiholás után robbanás
A csiholós, azaz a fizikai módszer mellé csak az 1800-a évek elején érkezett az első kémiai kölcsönhatással gyulladó eszköz, az úgynevezett mártós gyújtó. A mártós gyújtónál a gyújtószál tömény kénsavba mártása révén ment végbe a gyulladás. (Kínában “természetesen” már a 6. században használtak tűzgyűjtásra kénnel átítatott fapálcikát.)
A tömény kénsav maró folyadék, így ez elég veszélyes módja volt a tűzgyájtásnak, de nem voltak kevésbé veszélyes szerkezetek a szintén a 19. század elején megjelenő első gyufakezdemények sem. (Hogy miért, annak elmagyarázáshoz komplett kémia óra kéne, de az alap problematika abból adódott, hogy a vegyészek nem találták azt a vegyszerkombinációt, aminél a gyulladás nem jár együtt robbanással.)
A biztonsági gyufa
És itt jön a képbe Irinyi János, akit mi magyarok a gyufa feltalálójának tartunk, pedig Irinyi nevéhez igazából “csak” a biztonsági gyufa feltalálása köthető (bár a fentiek ismeretében a “csak” használata teljesen indokolatlan).
Irinyi találmánya abban állt, hogy a kálium-klorátot ólom-peroxiddal helyettesítette, ezzel a cserével pedig zajtalan és robbanásmentes lett gyufa. Az ötlet tényleg korszakos volt, hisz a biztonsági gyufa elkezdett tömegcikké válni és innen már egyenes út vezetett a mai verzióhoz (ami azért teljesen más, mint a korabeli gyufák). Szomorkás adalék, hogy a magyar vegyész nem gazdagodott meg az ötletből, a szabadalmi jogokat ugyanis eladta egy bécsi gyógyszerésznek, aki viszont nagyot kaszált.
A gyufa elnevezés a német Zündholz szóból tükörfordítással létrehozott gyújtófácska szóból ered, ennek a rövidített változata a gyufa.
Gyufagyártás Magyarországon
Magyarországon 1834-ben nyílt meg az első dörzsgyufagyár, 1910-ben pedig már huszonkét gyufagyár működött az országban, köztük a nyelvtörőből jól ismert győri gyár (Gyere Gyuri Győrbe, győri gyufagyárba, gyújtsunk gyertyát győri gyufagyárban gyártott gyúlékony gyufával).
A győri üzem már nem “üzemel” mint ahogy a többi sem, Magyarországon jelenleg csak Szegeden működik gyufagyár (egyébként egész Európában csak két másik van.) A kereslet visszaesésében az egyéb tűzgyújtó eszközök megjelenése mellett nyilván szerepe van az elektromos tűzhelyek terjedésének is, ennek ellenére valószínűsíthetően még hosszú ideig alaptartozék lesz minden háztartásban a gyufa.
Hogyan készül? A gyufa
A folyamat zanzásítva így néz ki: Nyárfa rönkökből indulunk, ezeket első lépésben tuskókra darabolja egy fűrészgép. Ezután a kérgezés jön, a kérgező gép eltávolítja a fa kérgét. A kéreg nélküli tuskókat ezután egy újabb gép, a hámozógép pofái közé rögzítik, majd azáltal, hogy a hámozó kései a rönk forgásával ellentétes irányban mozognak, egy végtelenített furnérszőnyeg keletkezik. Ez a szőnyeg már gyufaszál vastagságú, úgyhogy csak fel kell darabolni.
Az elkészült gyufaszálakat egy kosárba rakják és impregnáló folyadékkal itatják át. Az impregnálás azért kell, hogy miután kialudt és magára hagytuk, a gyufaszál ne kezdjen el izzani. Jöhet a vörös fej kialakítása a mártógépen.
Itt a gyufaszálakat először egy perforált futószalag furataiba állítja a gép, majd parfinnal itatják át azokat. A parafin viszi majd tovább az szálon az égést. Ha fent van a parafin, jöhet a mártás.
A vöröses fejmassza legfontosabb anyaga a klárium-klorát, ez lép majd reakcióba a doboz oldalán lévő dörzsfelület foszforával gyulladáskor. A mártást követően egy nagyjából fél órás szárítási ciklus következik és már mehet is a gyufa dobozba. Ennél részletesebben írásban nem is érdemes taglalni, merthogy van hozzá videó, ahol ezerszer látványosabb az egész folyamat:
Ha szereted a Hogyan készül? tartalmakat, kövess a Facebookon, az Instagramon és a Youtubeon is.
/A cikk és a videó a EuropeMatch támogatásával készült./
Gyetván Csaba blogja 
Az csak fele igaz a gyufagyartás automatizálasáról. Nehéz fizikai munka míg a gyufaszálakat kézzel gepi segitséggel egy tálcába nyomják . Napi 60 talcát kellene megcsinálni , ám a tálcák olyan rosszak hogy ( néhányjó akad ) hogy csak kevesen tudnak teljesíteni . Én az sem igaz hogy automata gép martja a festekbw a gyufát ! Ez kézi erö , egy futószalagon folyik a festék sorban álluna tálcákkal . Adogatjuk a ” fönöknek ” aki belemártja , majd visszakapjuk és ventillátor elött forgatjuk párszor utánna betesszük tárcatartóba . Szóval nyugdijasok tartják fenn többnyire az egészet és diákok. Természetesen vannak allandó munkások is , de nem ezen a helyen .Jelzem a munka nehéz , de a kisnyugdijas ideszorul . A latvány is borzalmas milyen ez a gyár 819-ft /óra s heti 3 nap a kötelező hogy dolgozhass ott . Talán ezt nem engedték volna videóra venni . Nem minden szép és jó!
KedvelésKedvelés