A szocializmus kultikus márkái közül néhány mára teljesen eltűnt, néhány csont nélkül túlélte a rendszerváltást, néhány pedig eltűnt, de aztán feltámadt. Utóbbiak csoportjába tartozik a Bambi üdítő is.
A Bambi régen
Mai ízlésünk alapján az eredeti Bambi alighanem az ihatatlan kategóriába esne, extrém magas volt ugyanis a cukortartalma, ráadásul fő ízesítője, a gyorsan romló narancsolaj miatt egy sajátos, kátrányos mellékízzel is bírt.
Hogy mégis sikere volt az elsősorban talán annak köszönhető, hogy amikor 1947-ben gyártani kezdték, egyszerűen nem volt más üdítő a piacon. A népszerűséget pedig csak tovább fokozta, hogy a kor legnagyobb nyári slágerében, az 1959-ben megjelent Pancsoló kislányban is kapott egy sort, ráadásul a refrénben.
“Jaj úgy élvezem én a strandot, ottan annyira szép és jó, annyi vicceset látok hallok és még Bambi is kapható.”
Az íze mellett a csatos üveg is a Bambi védjegye volt, azt viszont kevesen tudják, hogy ezt a megoldást a kényszer szülte. A második világháború után ugyanis olyan fokú volt a fémhiány, hogy egyszerűen nem fért bele, hogy az emberek kidobálják a kupakot (koronazárat) a szemétbe, a megoldást a bonyolultabb, de leszedhetetlen csatos zárban látták a gyártók.
Kezdetben a Hazai Szikvízüzem gyártotta a Bambit, majd a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat vette át a márkát, ők helyezték át több megálló után a termelést a Margitszigetre, ez volt az utolsó hely, ahol a Bambi készült.
Az egykori palackozóüzem a sziget déli, Margit-hídhoz közeli végénél, a Hajós Alfréd uszoda mellett található és ma már kiállító térként működik.
A Bambi csillaga nagyjából azután kezdett leáldozni, hogy az 1970-es években megérkeztek Magyarországra az ismert nyugati üdítőmárkák. A Pepsit például épp a margitszigeti palackozóban kezdték gyártani, máig tartja is magát a nézet, hogy ez okozta Bambi vesztét.
A teóriának némiképp ellentmond, hogy a boltok közül sokáig csak az kaphatott az egyre népszerűbb Pepsi Colából, aki Bambit is rendelt mellé, vagyis igyekeztek mesterségesen életben tartani a márkát. Szóval sokkal valószínűbb, hogy az 1970-es évek végére a Bambi egyszerűen kiment a divatból és ezért tűnt szép lassan el.
A Bambi ma
A Bambi ugyan eltűnt, de a kultusza fennmaradt, ezért pár éve némi íz- és ráncfelvarrással újra gyártani kezdték, méghozzá az ország nyugati csücskében, Horvátzsidányban, egy ásványvíz palackozó üzemben.
Az első számú összetevő tehát az 50 méter mélyről érkező alpokaljai ásványvíz, ami vas és mangántalanítás után kerül a gyártásba. A narancs mellett citrom, rebarbara és gyömbér ízesítéssel készül a Bambi. Az ízesítéshez természetes aromákat használnak.
Az üdítőkészítés első lépése, hogy az alap alkotókat, az aromát, a színezéket, a cukrot egy tartályban összekeverik, ezzel lényegében keletkezik egy alapszörp, ami 27-es BRIX értékkel bír.
A BRIX-et leginkább szárazanyag tartalomnak szokás nevezni, de mivel az üdítőben lényegében a cukor az egyetlen szárazanyag, így jó ez most cukorfoknak is.
Az alapszörp a tartályból egy pasztörizálás, avagy csírátlanítás közbeiktatásával kerül át az üzem központi részében található mixerbe, ahol megtörténik a vízzel és a szén-dioxiddal való bekeverés, azaz elkészül az üdítő.
A tartályban lévő szörp 27-es brix értéke a hígítás után 4-re csökken, ez hétszeres hígítási arányt jelent. Csak viszonyításképp: az eredeti Bambiban 13 gramm cukor volt, míg a mai, nem édesítőszeres üdítők 7-8 gramm cukorral készülnek. A 4 gramm cukor tehát arányában kifejezetten alacsony értéknek számít.
Az új Bambi egyébként azért nem édesítőszerrel készül, mert a cukornak az édesítő funkció mellett íz-előhívó funkciója is van.
A mixerben tehát megtörténik minden, azaz elkészül az üdítő és egyből át is kerül át a töltőgépre, ahol érkeznek az üvegek, jöhet a palackozás.
A palackozó gép teljes kapacitáson óránként 10 ezer palackot képes megtölteni, ami nagy szám, pláne, ha hozzáteszzük, hogy egykoron ez nagyjából a napi mennyiséget jelentette. Utolsó lépésben felkerül a koronazár és ezzel a töltés befejeződött, lényegében körbeértünk.
A Bambi gyártásának lépései videós formában természetesen sokkal látványosabbak:
A cikk és a videó az Art Water támogatásával készült.