Amikor 1493-ben Kolombusz visszatért Amerikából, a hajói tele voltak olyan növényekkel, amik Európában addig ismeretlenek voltak. A teljesség igénye nélkül: áfonya, burgonya, paprika, zöldbab. És kukorica, ami mára a világ legnagyobb mennyiségben termesztett növénye lett.
Nálunk az 1600-as évek közepe táján jelent meg a kukorica, sokáig törökbúzának nevezték, egyszerűen azért, mert ide a törökök révén került. (Akik pedig a spanyol kereskedőktől vették át.) A kukorica másik ismert régies elnevezése a tengeri, ami nyilván arra utal, hogy tengeren át érkezett Európába.
De milyen volt ez a kukorica?
A felfedezők a mai értelemben vett takarmánykukoricát hozták be az új földrészről, ebből nemesítettek azóta millió fajtát, köztük a csemegekukoricát.
A két verzió között az alapvető különbség, hogy a takarmánykukorica magasabb keményítőtartalommal bír, az emberi szervezet nem (vagy csak igen nehezen) képes megemészteni, így ezt, ahogy a nevében is benne van, elsősorban állatok takarmányozására használják. De nagy mennyiségben készül belőle etanol is, ilyenkor a keményítőt alakítják cukorrá, majd alkohollá. (Az oldalon találtok cikket erről a folyamatról is).
Számunkra itt és most most érdekesebb csemege kukorica, ebből lesz ugyanis a konzervkukorica. Konzervkukorica pedig legnagyobb mennyiségben a Bonduelle nagykőrösi üzemében készül idehaza.
A betakarítás
A csemegekukorica betakarítását kombájnok végzik. A mai, modern gépek akár 7-8 km/órás sebességgel is képesek haladni a sorok között (ez nagyjából egy átlagos ember futási sebessége), ilyen tempó mellett pedig egy óra alatt akár 18 tonna kukoricát is betakarítanak.
A levágott növényeket a gép kései a szártól is azonnal megszabadítják, a kombájn puttonyába már csak a cső kerül. Amikor a puttony megtelt, a csöveket átöntik egy teherautóba, ami az üzembe szállítja a kukoricát és azonnal megkezdődik a feldolgozása.
Hogyan készül?
Sok helyen jártam már, de a csemegekukorica feldolgozása az egyik leglátványosabb és legtöbb lépésből álló folyamat, amit valaha láttam.
Az üzembe kerülő kukoricát első lépésben megtisztítják a csuhélevelektől. A paraszti világban a kukoricafosztás közösségi esemény volt, a falu apraja-nagyja részt vett a kézimunkában, itt már természetesen gépek végzik a fosztást. (A levelet tulajdonképpen lekoptatják a csőről, és mivel nagy a tápértéke, állati takarmányként hasznosítják.)
A már levelüktől megtisztított kukoricacsövek elhaladnak egy kamerarendszer előtt. A kamerák azt figyelik, sikeres volt-e a fosztás, illetve hogy van-e esetleg nem tökéletes, elszíneződött cső a tételben. A rendszer csak a tökéletes csöveket engedi tovább, ami kiesik a rostán, abból ugyanúgy állati takarmány lesz, mint a korábban lefosztott levelekből.
Az ép és minden szempontból tökéletes csövek a morzsolóba kerülnek. A morzsolás ma már inkább vágás, hiszen az emberi kezek finom, morzsoló mozdulatait a gépek még nem tudják leutánozni, így itt tulajdonképpen levágják a csőről a szemeket. Természetesen a cső sem kerül selejtezésre, ebből is állati takarmány lesz.
A csőről levágott szemek a következő lépésben szállítószalagon az úgynevezett flotációs kádakba kerülnek, ahol egyrészt átmossák a tételt, másrészt egy rosta segítségével kiiktatják a nem tökéletes méretű kukoricákat.
Dobozba töltés előtt még sor kerül egy lézeres ellenőrzésre, itt a színproblémás, vagy sérült szemeket, vagy az esetleges torzsamaradványokat lövi ki az egyébként hatalmas sebességgel haladó kukoricafolyamból a lézer.
A töltés
A még tető nélküli konzerves dobozokat, miután átestek egy előmosáson, egy felhordógép hozza a töltőterembe. A dobozok anyaga acél, így azért, hogy a felületükün lévő, rozsdásodás ellen védő ón ne tudjon a kukoricába oldódni, a belső felületükön egy fehér, speciálisan élelmiszeripari célra fejlesztett lakkréteg található.
A dobozba először az úgynevezett felöntőlé kerül, a szuperédes kukorica esetében az ízharmónia miatt ez csak némi sót tartalmaz, más típusú, vagy más piacokra készülő kukoricák esetében a felöntőlé tartalmazhat cukrot is.
A dobozok ezután a kör pályán mozgó töltögépbe kerülnek, itt kerül beadagolásra a súlynak megfelelő mennyiségű kukorica, majd pár méter további utazás után a vákumozó gép le is zárja a dobozokat.
A gyors vákumzárásra az oxidáció elkerülése miatt van szükség, egy bizonyos idő után ugyanis bebarnulna a kukorica. (Az almával is hasonló történik, ha levegőn hagyjuk). A doboz tökéletes záródása nagyon lényeges, így ezt az üzem laborjában gyártási tételenként egy megfelelő géppel ellenőrzik.
A gyártás utolsó lépésének a hőkezelés tekinthető, ennek a hőkezelésnek köszönhető, hogy a konzerv tartósítószer használata nélkül négy évig megőrzi a minőségét. A hőkezelés után a dobozok raklapokra kerülnek és már csak egy lépés, a címkézés van hátra.
Mindez pedig videós formában:
/A cikk és a videó a Bonduelle támogatásával készült./
Gyetván Csaba blogja 