Hogy milyen nagy hagyománnyal bíró eszközünk a pipa, arra a legjobb példa talán a kalumet, avagy a díszes, hosszú szárú békepipa, amit az indián törzsek használtak békekötéskor.
Bár itthonról talán mindenkinek Ibafa ugrik be elsőre a pipázás kapcsán, a kis baranyai települést csak a versike köti össze a pipával, komoly gyártási hagyománnyal nem rendelkezik Ibafa.
Nagykőröst viszont nyugodtan lehet a pipagyártás fellegvárának nevezni. Egyrészt mert az Alföldön bőségesen áll rendelkezésre a pipagyártás szempontjából fontos alma és körtefa, másrészt itt működik családi vállalkozásként a Szabó Pipagyár, ahol az elmúlt évtizedek alatt sok ezer pipát legyártottak.
A pipagyártás első lépése, hogy a fűrésztelepre érkező fatörzseket leválogatják. Fontos ugyanis, hogy csak hibáktól és repedésektől mentes alapanyag kerüljön a gyártásba. Szalagfűrésszel nagyjából 5 centi vastag léceket csinálnak a rönkökből és ezek a lécek mennek a műhelybe, ahol a tényleges pipagyártás folyik.
A közel 60-70 fázisból álló folyamat első lépésként a léceket hasábokra vagdossák, ezekből a hasábokból lesz majd a pipafej. A lényeg, hogy a hibák kiejtése mellett minél több használható anyag maradjon.
Itt érdemes elmondani, hogy a pipagyártásra azért a körte és az almafát használják leggyakrabban idehaza, mert a nagy mennyiségben rendelkezésre álló fafajták közül ezeken belül a “legkuszábbak” a farostok. A kusza rostok azért fontosak, mert a pipa feje használat közben egy 380 fokon izzó “kazán”, az oxigént pedig csak kellően tömör faszerkezettel lehet távoltartani.
A Rolls-Royce a pipagyártáson belül a főként Dél-Európában honos bruyer, vagy erika-cserje, mivel ennek a növénynek minden más alapanyagnál sűrűbb a szerkezete. (A videóban mutatunk is ilyet.)
A pipafej gyártás következő lépése az esztergálás, amire két egymásra épülő fázisban, két gépen kerül sor. Az első során a kockából kimarják az üreget, majd a fej és a szár közös részét. A fej és a szár “összenyitására” itt még nem kerül sor.
A munkadarabok a következő lépésben egy másik terembe kerülnek, ahol a nagyoló lépéseket finomabb csiszolási fázisok követik. Szívderítő látni, ahogy a hölgyek az egymás melletti kis csiszológépek mellett ülve, de mégis manufakturális módszerekkel sorra átdolgozzák a pipafejeket. Azért dolgoznak itt egyébként csak hölgyek, mert az ő kezük ügyesebb és sokkal finomabb mozdulatokra képes.
Újabb terem és újabb történés. A pipafej szárának kimélyítése történik meg eszterga gépen és ugyanitt kerül sor a fej és a szár összenyitására. Ezután a szárhoz csatlakoztatják a műanyag (akril) szopókát.
A már szopókával ellátott pipát hét lépésben végső finomságúra csiszolják. Főként az alma és a körtefa esetében adódhatnak felületi egyenetlenségek, ezeket csiszolás közben speciális fagittel pótolják.
Mivel a pipák egy része nem egyenes stílusban készül, el kell végezni el a szopókák hajlítását is. Az akrilt előbb felforrósítják, majd a megfelelő ív kialakítása után, hirtelen hideg vízzel lehűtik és ezzel kimerevítik.
Lezáró lépésként az exkluzívabb pipák, például a bruyerből készült darabok pácoláson esnek át és ennek köszönhetően alakul ki az utánozhatatlan, tükörsima, erezetes felület, míg a többi pipa felületkezelésképp előbb kap egy barna polírpasztát, ami szépen meghozza, láthatóvá teszi a fa természetes ereit. A lezáró, gépi polírozás csak még jobban kiemeli ezt. A pipagyártásra is igaz: a leírt verzióhoz képest videón sokkal nagyobb élményt nyújt a folyamat:
Gyetván Csaba blogja 