Mivel manufakturális módon, alap kézügyességgel mindenki tud akár otthon is gyertyát önteni, elsőre ez nem biztos, hogy a legizgalmasabb témának tűnik. Ám azzal, ahogy a gyertya nagyüzemi körülmények között készül mindenképp érdemes megismerkedni.
A gyertya a nagy túlélő
A természetben azon fajok tudnak hosszútávon túlélni, fennmaradni, amelyek nagy alkalmazkodó képességgel bírnak, könnyen adaptálódnak például a környezeti változásokhoz. Nos, úgy tűnik a technológia terén is hozható egy ilyesfajta szabály, a gyertya ugyanis sok száz éve velünk van és túlélt jó pár technológiai forradalmat. Még ha kicsit erőltetett is a párhuzam, tény: az elektromosság megjelenésével és elterjedésével a gyertya, mint fényforrás háttérbe szorult, ám ünnepeinket és otthonainkat továbbra is gyertyákkal tesszük bensőségesebbé. A funkció megváltozásával nyilván a kereslet is átalakult, a színes, szagos dekorgyertyákat a legtöbb esetben már kisebb manufakturális eszközökkel készítik, de gyertyagyárak még léteznek, az egyik legnagyobb hazaiban jártam Mosonmagyaróváron.
Mindennek az alapja a paraffin
A gyertyát kezdetben méhviaszból készítették, a gyertyagyárak megjelenésével viszont szükség volt valami nagy mennyiségben rendelkezésre álló, olcsó helyettesítőre, ez lett a paraffin. A paraffin a kőolaj lepárlása során keletkező “melléktermék”. Nagy felvevője az anyagnak a gyertyaipar, de ugyanígy a kozmetikai és a gyógyszeripar is (paraffinolajhoz például). A paraffin igen sokoldalú anyag, de a gyertyagyártás esetében a legfontosabb tulajdonsága, hogy jól formázható és kicsi a reakciókészsége, avagy nem gyúlékony. Maga a szó egyébként görög eredetű és” kis reakciókészségűt” jelent.
A paraffin azért ideális gyertyagyártásra, mert megfelelő hőfokon viaszossá válik, köszönhetően a rövid, 20-40 atomos szénláncainak, amik aztán hő hatására – ahogy a gyertya ég – cseppfolyosódnak, visszaolvadnak. A paraffinnal való munka épp ezért egy valóságos kötéltánc, nagyon vékony ugyanis a határ a szilárd és a folyékony halmazállapota között. Előny viszont, hogy a gyártás során keletkező hulladék azonnal visszaolvasztható és 100%ban újrahasználható.
Az extrudált gyertyák
Extrudálással a hagyományos, ha úgy tetszik kommersz gyertyák készülnek. A gyártás során az első lépés, hogy a forró paraffint egy hideg, forgó fémdobra permetezik, aminek a felületén az anyag apró cseppekben (pasztillákban) kicsapódik. A dobról leválasztott pasztillákat betöltik az extrudáló gépbe, ami 180-200 bar nyomáson extrudálja (préseli) ki a gyertyát. Ekkor még egy végtelenített gyertyakígyó keletkezik, amit egy forgó kés vág “méretre”. A gép az extrudálás során a gyertya közepébe juttatja a kanócot is, ami három darab “pászmából” összefont pamutszál. A három pászmából kettő 9 szálból van összefonva, a harmadik csak 8-ból, ez a lényegtelennek tűnő részlet nagyon is fontos: a gyertya kanóca az égés során egy irányba elhajlik az asszimetria miatt. (Ha felfelé állna a kanóc, a gyertya csúnyán füstölne égés során.)
A gépen marással kialakítják a fej és láb formát, majd a gyertyákat 100°C-os paraffinban “előmártják”. Ez a lépés a kisebb felületi egyenetlenségek elsimítása végett szükséges. Ha színtelen gyertya készül, ezzel kész is vagyunk, ha színes lenne soron, akkor még következne egy színremártás.
Az extrudálással rokon gyertyagyártási módozat a préselés, hiszen itt is pasztillákkal dolgoznak, illetve itt is nagy szériás, alap vevői igények kielégítésére szolgáló gyertyák készülnek, például azok a mini mécsesek, amelyekkel leggyakrabban templomokban és Mindenszentek táján a temetőkben találkozhatunk.
Az öntéses módszer
Az extrudáláshoz képest minőségileg eggyel magasabb kategóriába tartoznak az öntéses módszerrel készülő gyertyák. A különböző kézműves foglalkozásokról az öntés talán a legtöbbek által ismert gyertyakészítési fajta, persze egy szakkörön nem feltétlen úgy zajlik ez, mint itt, nincs például öntőasztal.
Egy öntőasztalon egyszerre csaknem 200 db gyertyát tudnak kiönteni. Első lépésben az itt már 84 fokos hőmérsékletre hevített paraffint az öntőasztalba folyatják, majd miután az anyag az asztalon belül a hűtés hatására megszilárdult, egy hosszú, éles pengével elvágják az előzőleg befűzött kanócokat, majd felnyitják az eszközt, ami egyben “kitolja” az elkészült gyertyaszálakat. Ennél pár soros leírásnál persze lehetne ezt hosszabban taglalni, de akkor sem lenne úgy visszaadható a folyamat, mint videón. (Lent található szokás szerint.)
A leszedett gyertyák utolsó lépésben átesnek egy lábmaráson, majd a csomagolás következik. Csomagolás előtt egyébként a gyertyákat kettesével összeütögetik, ez lényegében egy hangteszt, hisz a gyertya “prémium” mivoltát mutatja az is, hogy szépen “cseng”.
Öntéssel készülnek a rusztikusabb, vastagabb gyertyákat is, csak egy másik teremben és egy másik asztalon. Itt különböző átmérőjű és űrtartalmú alumíniumhengereket találunk, ezeket engedik fel folyékony paraffinnal. Az ilyen típusú gyertyák sokszor színesek és/vagy illatosak, a szín és illatanyagot már eleve a paraffinhoz keverik betöltés előtt. Az öntőformák belsejében található egy alumínium pálca, ami tulajdonképpen a kanóc helyét hagyja ki, vagy “tartja fenn”, ennél a módszernél ugyanis a kanócot utólag “húzzák be” a már megszilárdult és a formából kiszedett gyertyákba. A kanóc behelyezésének a trükkje az előmártás, azaz, hogy a madzagot előzőleg paraffinba mártják, a kidermedt “pálcika” pedig könnyedén bevezethető a lyukba. Azért, hogy ne mozogjon ki onnan később, a kanóc végét megmelegítik, így szépen egybeolvad a gyertyával. Ilyen asztali öntéses módszerrel egyébként “ágyúcső” méretű, 15-20 cm átmérőjű, közel 1 méter magas, több kanócos gyertyákat is gyártanak.
Mártásos módszer
A mártásos módszer is hagyományosnak tekinthető, persze egy üzemben teljesen máshogy mártják a gyertyát, mint mondjuk egy manufaktúrában. Mártással egyébként a jellrmzően piros, ezüst, arany színű elegáns, avagy díszgyertyák készülnek.
Első lépésben keretekre fűzik a kanócokat, majd a kereteket a mártógép szerszámjába illesztik. Ezután nagyjából fél órán át felváltva 70 fokos paraffinba és hideg vízbe mártogatja a gép a kereteket, a kifeszített kanócokon így szép egyenletes rétegekben felépül a gyertyaszál.
Önmagában már ez a folyamat is roppant látványos, de az is, ahogy lezáró lépésként a keretek széleiről késsel lefefejtik a felesleget. Természetesen ez a lefejtett viasz olvasztásra és újrafelhasználásra kerül.
Jöhet a festés. A gyertyákat előbb festékbe mártják, majd hirtelen hideg vízbe merítik. A cél tehát az, hogy a felület makulátlan, a fedés pedig mindenhol egyenletes legyen.
Az ünnepi asztalok igazi díszeit, az arany és ezüst színű gyertyákat egy picit más eljárással festik, a festőmasina működési elve talán leginkább egy csokiszökőkút működés elvéhez hasonlíthatható. Többet nem is nagyon mondanék róla, úgyis minden ezerszer érthetőbb felfoghatóbb és persze látványosabb videón:
Gyetván Csaba blogja 