Ahol sok kilométernyi PVC cső készül naponta

Kábelvédő cső, vízcső, csatornacső, gázcső, locsolócső… a bennünket körülvevő rengeteg műanyag csőre is igaz: hiányuk csak akkor tűnne fel, ha hirtelen nem lennének. De szerencsére vannak.

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb műanyag cső gyára Debrecenben működik, a Pipelife-nál tényleg éjjel-nappal gyártják a különböző átmérőjű hosszúságú, falvastagságú, színű csőkígyókat.

Első lépés, a PVC-t stabilizálni kell.

A legfőbb alapanyag, a PVC /polivinil-klorid/ por állagban, hatalmas tartálykocsikon érkezik az üzembe a vegyi kombinátból, ahol előállították.

A PVC-t már közel 150 éve ismerjük, egy német vegyész, Eugen Baumann találta fel 1872-ben, egyébként merő véletlenségből. Kezdetben instabil szerkezete, törékenysége miatt nem tulajdonítottak az anyagnak különösebb jelentőséget, de amint sikerült “megszelidíteni”, stabilizálni, egyértelművé vált, hogy elektromos huzalok szigetelése mellett az olcsón és nagy mennyisében előállítható, könnyű pvc kiválthatja a drága és nehéz és ezért jóval lassabban fektethető fémből készült vízvezetékeket is. 

A PVC alapból egy nem túl “kezes” műanyag, azonban ha kicsit foglalkoznak vele, stabilizálják, egy csapásra minden megváltozik és készülhet belőle rugalmas locsolócső épp úgy, mint merev csatornacső. A gyártás első, vagy inkább nulladik lépése, a stabilizálás az üzem konyhájában folyik, a nyers PVC-hez itt különböző adalékokat kevernek. A különböző színezékek és stabilizátorok mellett az adalékok között megtaláljuk például a krétaport is, ami a földbe fektetett csövek merevségét hivatott javítani.

Mivel egyszerre hat különféle tulajdonságokkal bíró csövet gyártó sort kell innen a konyhából kiszolgálni, a folyamatok vezérléséhez egy elég masszív számítógépes rendszer szükséges.

A gyártás az extrudálással indul

A konyhában bekevert alapanyagokból az üzemben elkészül a cső sok-sok falvastagsággal, sok-sok különböző hajlékonysággal és sok-sok színben. Ahogy a műanyag gyártás más területein, a megfelelő színárnyalat eléréséhez itt is különböző mesterkeverékeket használnak, csak nem műanyag granulátumhoz adják, hanem a konyhában kikevert mixhez.

Az első technológiai lépés az extrudálás. Az extrudálás magyarul kinyomást, kipréselést jelent és ennek megfelelően a gép egy csigán nyomja át a felhevített és így megolvadt, képlékeny műanyagot. Az extrudáló gépen belül fontos szerszám az úgynevezett torpedó, ennek köszönhetően alakul ki maga a cső forma. Hogy pontosan hogyan, az a lenti videóban nagyon részletesen bemutatásra kerül, a lényeg, hogy a gépen belül annak megfelelően cserélgetik a különböző torpedókat, amilyen típusú csövet gyártanak épp. Elsősorban az extrudálás miatt nevezik egyébként az itt használt műanyagokat termoplasztikus, azaz hőre lágyuló műanyagoknak.

Megszületik a cső

A csőgyártó soron a következő állomás a vákumtartály, ami kialakításánál fogva azért felel, hogy az extrudert elhagyó képlékeny cső elnyerje a merevségét. A vákumtartály legfontosabb eleme a kaliber, ami a cső formájának a megtartását biztosítja,  a torpedó tulajdonképpen erre húzza rá az elkészült, még képlékeny műanyagot. Ahogy minden méretnek, azaz minden csőnek van saját torpedója, úgy van saját kalibere is.

A már merev, végtelenített csőkígyóra ezután lézeres tintával felviszik a a legfontosabb gyártási adatokat, például hogy hol és mikor készült, talán felesleges is ecsetelni mennyire fontosak lehetnek ezek az adatok például egy csőtörés okainak vizsgálatánál. 

Az elkészült csövek közül a flexibiliseket feltekercselik, a merev csöveket pedig méretre szabja egy vágógép a betáplált program, azaz a megrendelés alapján. Nagyon látványos, ahogy a vágást követő fázisban egy infravörös kazán beiktatásával felmelegítik a csövet és kialakítják rajta a gumi tömítést befogadó tokot. 

Fenntarthatóság és műanyag

Felvetődhet a kérdés, hogy egy ilyen üzemben használnak-e “újra”műanyagot. Nos, csak nagyon kis százalékban és csak bizonyos termékekhez, a másodszorra, harmadszorra felhasznált műanyag ugyanis már nem tudja minőségben ugyanazt, mint az “új”, egy talajban futó vízcsőnél viszont igencsak fontos a minőség és a strapabírás. Vannak persze fenntarthatósági vetületek, a videóban ezeket részletezzük is részletesebben, de a lényeg: nem szabad összetéveszteni például az eldobható, műanyag evőeszközöket egy akár 50 évet is bíró csatornacsővel.

És ezen a ponton érdemes behozni, hogy van az üzemben egy igen felszerelt labor is, ahol nagyon fontos és izgalmas kísérleteket és méréseket végeznek. Képesek például mesterségesen akár 50 évesre öregíteni a műanyagot, de különböző nyomástesztekkel azt is vizsgálni tudják, hogyan bírja majd a csatornacső a rá nehezedő föld súlyát.

Hogy hogyan zajlanak a vizsgálatok a laborban, vagy hogyan készülnek például a padlófűtés csövek, azt itt már nem részletezem bővebben, de a videóban szokás szerint minden benne van.

A cikk és a videó a Pipelife támogatásával készült.